2014-10-23

Tűzoltás

Az internetadó rossz ötlet. Persze első körben teljesen érthető volt a magán az internet közösségein végigsöprő felháborodás, de nem csupán ezért. Azzal, hogy a Fidesz-kormány hibás gazdaságpolitikát folytat, igazságtalan egy kulcsos adórendszert vezet be, és rengeteget költ látványintézkedésekre (lásd: rezsicsökkentés, stadion építések), ezeket bizony valamiből finanszírozni is kell.

Nos, azzal tehát, hogy mindent megadóztatnak, ami csak eszükbe jut, nem csupán egy újabb terhet rónak az emberekre, hanem elismerik gazdaságpolitikájuk hibás mivoltát is.


Internetkávézó Szegeden. Bár én csak nyomtatni járok ide, bizonyosan itt is emelkednek majd a díjak.

Telefonadó, chipsadó, internetadó, bankadó, szappanok adója - ezek mind-mind az emberek adói. Persze, a hivatalos verzió szerint (amely mint tudjuk, sosem igaz…), ezeket a szolgáltatók, gyártók, forgalmazók fizetik. Persze. Mi meg az annyival magasabb percdíjat, havidíjat, termék árat, stb.

Ez persze ismét csak a szegényebbeknek, illetve a középosztálybelieknek fáj inkább. Mert a gazdag embernek a Rózsadombon vélhetően nem gond, ha havonta pár ezressel többet fizet mondjuk a „tének”, vagy a „mekiben”. De a szegényeknek gond, hiszen a társadalmi felzárkózásnak éppen az internet az egyik fő eszköze.

De ez csak a dolog egyik fele. Ha normális adórendszer lenne, és nem rezsicsökkentésre költenénk, amit aztán állami (értsd: adófizetői) pénzből kell kompenzálni, hogy a szolgáltatók ne menjenek csődbe, akkor nem kellene mindent megadóztatni. Ez ugyanis már csak tűzoltás, hiszen már nagy a gond, ráadásul kampányév is volt, tehát már szétköltekeztük magunkat, ég a ház. Csak kár hogy az arra járók táskájából túrják ki a vizes palackokat az oltáshoz.

LEMARADUNK

De ez csak egyik fele a történetnek. Miután tavaly megadóztatták a telefonálást, aminek köszönhetően az átlag (nem havidíjas) kártyás tarifacsomagok percdíjai 41-ről 47-re emelkedtek (ez a Telenor, de a másik kettő szolgáltató árai sem különbek), és az informatika órák számát is csökkentette a kormány az iskolákban, most megadóztatja az internetet. Az internetet. A XXI. században. Amikor épp a modernizálásra kellene törekedni, és arra, hogy mondjuk technológiailag a nyugati országokhoz kissé fölzárkózzunk. Ami menne is, hiszen európai uniós forrásokból sok iskola kap laptopokat, interaktív táblákat, egyéb eszközöket. Megy. Egészen addig, amíg nem jön egy kormány, amely a tragikus („unortodox”) gazdaságpolitikáját azzal szeretné kompenzálni, hogy mindent megadóztat, ami eszébe jut, és most éppen az internetet találta meg magának. Ami a modernizáció, az ismeretszerzés, és a gyors kommunikáció eszköze (lenne). Valószínűleg a piacon mindenütt drágulás várható. A szolgáltatóknál, az internetkávézókban, a mobilcégeknél, a Wi-Fi-t nyújtó étteremben, satöbbi. 

Ha hétszáz forint lesz az otthoni, és ötezer a vállakozói plafon, akkor csak kicsit. Ha nem lesz ilyen, és marad az eredetileg tervezett gigabájtonkénti 150 forint, akkor nagyon.

Vagy lehet indulni Szerbiába internetezni.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...