Képblog friss Képblog archív

2014-10-22

Dobzse

A hetekben diákparlamentet tartottak az iskolában, majd Szegeden, és lesz egy Székesfehérvárott is. 
   Mivel az városin nem én voltam jelen, a helyiről tudok véleményt alkotni és beszámolni. Nagyon tetszett, hogy majdnem minden osztályból jöttek képviselők, és elmondták véleményüket. Vita volt. Nem veszekedés, vita, ami értelmiségi körben nagyon hasznos, iskolai fórumon pedig ez a lényeg, ez nagyon kedvemre való volt.
Az már kevéssé, amikor az hangzott el az egyébként iskolánkat jól képviselő diáktársam szájából, hogy „tudjuk, hogy van, amiről nem beszélhetünk”. Akkor mi értelme van az egésznek? Ha ez így van, akkor az egész diákparlamentnek nincsen fikarcnyi haszna sem. Csak őszintén remélni tudom, hogy nincs így.
A városin remekül sok téma szóba került, a tankönyvhorror, az eltörölt előrehozott érettségi, a Klik-féle pénzadása, illetve pénz nem-adás, és még számos téma. Sajnos a diákság-kormányzat kommunikáció nem. Illetve csak egy jövőbeli valamilyen egyeztetésre utaló terv szintjén. (Ezt a kormány már szinte mindenkinek megígérte.)
Pedig szükség volna rá. Részben azért, mert a a Klik sokkal magasabb szinten érzi magát úgy a világon bárkinél, neki
ugyanis nem lehet kérdést, levelet küldeni. Vagyis technikailag lehet, mert az NMHH és a nemzeti TEK (még) nem blokkolja a laptopodat, ha a Címzett mezőbe egy klik.gov.hu-s domaint pötyögsz be, csupán örülj ha kapsz rá 2 hónap után választ. Ha kapsz. Aztán meg örülj, ha nem kezdenek el problémázni, hogy mi az hogy már írsz nekik egy levelet arra a címre, amit ők a weblapjukon megadnak.
Másrészt mert a 4 évente a köznevelési (békebeli nevén közoktatási) törványben meghatározottak miatt ott a diákparlamentet,  - aminek döntési persze nehogy azt higgyük, hogy részükre kötelező érvényűek. Csupán esetleg hajlandóak lesznek kegyesen meghallgatni - mellett gyakorlatilag semmilyen értékelhető egyeztetés nem folyik a diáksággal. Néha
Hoffmann Rózsa (akit most leváltottak Czunyiné dr. Bertalan Juditra) összeül öt kiválasztott lakájdiákkal, és velük „egyeztet”, majd jópofiznak egyet egy sajtótájékoztatón (gondolom, a sajtómunkásoknak kérdezni nem lehet), és bejelentik, hogy ők több ezer diákot képviseltek, reprezentatívan! (Hogy nem szakadt le a plafon!)
Nos, nem tudom, kit képviseltek, engem bizonyosan nem. Például akkor, mikor az előrehozott érettségi eltörlésén kívül mindenben (!) egyetértettek pártunkkal és kormányunkkal.
Két történelmi személy jut erről eszembe. Az egyik
II. Ulászló, aki a főuraknak mindenre így felelt, „dobzse, dobzse”, azaz jól van, jól van. A másik Ferenc József császár, és az ő elhíresült mondata: „Minden nagyon szép, mindennel meg vagyok elégedve”. Előbbinél a lojalitás, másodikuknál a (nyelv)tudás hiánya okozta a nagy egyetértést.
Úgy vélem a diák „képviselet” esetében mindkettő szerepet játszott. De ha nem mer semmit mondani, akkor miért vállalja el az érdekképviselő szerepet? És ha nem érdekli az oktatáspolitika, akkor ugyanez a kérdésem. Szívesen elbeszélgetnék egy kicsit személyesen ezekkel az emberekkel.
Tehát diák érdekképviseletek terén tragikusan állunk. Talán akkor ült le több hónap után velünk (a Miérthallgatókat és a KiHa-t már elismerem, mint engem is képviselő szervezeteket) tárgyalni, miután hónapokig velünk volt tele a sajtó, mert a diákság most tényleg azt mondta, elég! Aztán mit kaptunk? Semmit. Csúnyán át lettünk verve, fél évvel későbbre majdnem mindent úgy bevezettek, ahogy kieszelték. Egyetemi autonómia? Nem lett. Röghöz kötés? Maradt. Keretszámok? Ááá, cselesen átírtuk a játékszabályokat, és nincsenek! Nem érted, te bajod! Most olyan magasak a pontszámok, hogy nem fizetős helyre szinte lehetetlen bejutni. Nem tetszik a kotta? Tessék, lássék, kiéneklitek ti mág a magas cét is!
Máskor jobb volt? 2007-ben az akkori balliberális kormány
oktatási miniszterét, Hiller Istvánt egyszerűen kifütyülték.
A városi ülésről
Pllesovsz-kiné Ujfaluczki Judit helyi tankerületi igazgató egyszerűen kiment. Nem tudom, Czunyiné mit tesz az országoson, Székesfehérvárott, de nem hiszem, hogy bármilyen ilyen jellegű demonstráció fogadná. Pedig lenne miért.
Bár, amíg az iskolában „tabu” téma a pártfüggetlen szakpolitika, és a diákságot modtanra már egyre kevésbé érdekli az egész, úgy érzem, szándék sem lenne rá.
Bezzeg, ha a ValóVilág sztárjáról volna szó. Az már mindjárt nem lenne „tabu” téma. Ugyanis semmi nem veszélyesebb egy antidemokratikus hatalomra nézve, mint a gondolkodó emberek.


No comments:

Post a Comment

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...