Képblog friss Képblog archív

Showing posts with label politika. Show all posts
Showing posts with label politika. Show all posts

2014-10-09

Gratulálok!

Gratulálok a Fidesznek. Ismét eljutottak arra a szintre, amelyet 2010 óta egyfolytában tapasztalunk. Eszerint korábban még szakmai kérdéseken folyt a vita, mint például arról, hogy van-e értelme Magyarország összes közoktatási intézményét egyetlen fenntartó alá zavarni. Később arról, hogy mindez működik-e, mára pedig már arról, hogy el lehet-e mondani erről az embernek a véleményét, és hogy ne kelljen félnie például egy iskola vezetésének attól, hogy egy-egy „nemkívánatos” szó után máris találnak a helyére valaki mást, egy hűséges lakájembert.
Ugyanez a folyamat ment végig Szegeden is. Városunkban először arról szólt a vita, hogy valóban a legalkalmasabb jelölt-e a jobboldal részéről Kothencz János, aki az ÁGOTA alapítványnál rengeteg gyermeken segített, számtalan jót tett, borzasztó hasznos ezen tevékenysége. Később arról volt szó, reálisak-e az ígéretei, mert lassan már a csillagokat is leígérte az égről. Most pedig már nem szakmai kérdésekről van szó. Csupán arról, hogy Kothencz miért mondta vissza a vitát, miért futamodott meg. Ez már nem arról szól, hogy mennyire célravezető harmadik hidat ígérgetni az embereknek, hanem hogy miért nem lehetséges még mindig, hogy hazánkban több különböző oldalon álló politikus, akik egy fontos tisztség jelöltjei leüljenek egymással, és megtisztelvén egymást, valamint a város(/az ország) polgárait, érveket ütköztetve vitázzanak.
 Tudjuk jól, miniszterelnök-jelölti vita már időtlen idők óta nincsen. Most pedig már szinte kezdtünk csodálkozni, hogy végre lesz egy valódi szemtől-szembe polgármester-jelölti vita, érvekkel, és ellenérvekkel, kérdésekkel, problémákkal, és azokra kínált megoldási lehetőségekkel. Nem plakátharccal, meg krumpliosztással. Vita. Mint egy normális demokráciában. Hát nem lett. Kedves Kothencz úr, és kedves Fidesz, gratulálok! Akármiért is döntöttek így. Akár benne volt Orbán Viktor keddi látogatása, akár nem, ez már nem egy szakmai kérdés, hanem a demokrácia és a szegediek semmibe vétele. Én elhiszem, hogy Kothencz amúgy egy nagyon jó ember, de ezek után hogyan higgyünk neki?

2014-09-22

Ez még nincs

„A demokratikus baloldal jelöltje” – így sikerült az ATV Híradójában felkonferálni Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltet. Az odáig rendben van, hogy a demokratikus ellenzék (amit a Magyar Nemzet idézőjelek nélkül le sem ír) a baloldali pártok, plusz az LMP, tehát a szélsőséges (vagy eufemisztikusan szólva „radikális”) Jobbikon kívűl minden ellenzéki erő. De akkor ezek szerint van antidemokratikus baloldal is? Létezik ilyen is, de szerintem Magyarországon szerencsére ilyen még nincs.

2014-05-22

Jobbik v2.0

Megérkezett a Jobbik Oroszországért Kémmozgalom pártkiadványának második, javított kiadása, amelyben az orosz kém Kovács Béla helyett Dr. Staudt Gábor (reméljük) nemkém szerepel.
Köszönjük a javítást!

2014-04-07

Orbán még 4 évet kért. Megkapta.

45%-kal nyert a Fidesz, és lehet, hogy meg lesz a kétharmad. A "Kormányváltásból" pedig nem lett semmi. Ha még mindig Együtt 2014-nek hívnák magukat, megkérdezhetnénk, átnevezik-e magukat Együtt 2018-ra, de az eme nevet bitorló-birtokló pártocska soha nem fog leváltani egyetlen kormányt sem, vélhetően.
De a jó hír: bejutott az LMP! Megvan az 5%, így ott lesznek a Parlamnetben.
INFÓKhttp://hirkut.tk/2014/04/72-vezet-a-fidesz-kuszobon-az-lmp-frissul/

2014-04-06

Ma van a magyar politika nagy napja

A mai választás tétje kérdése nem más, mint. hogy valaki az MSZP-féle összefogásdira, vagy az LMP-re szavaz.
Véleményem szerint
szavazzon mindenki az LMP-re!

A választás tétje, hogy ha a Fidesz nyer is, lesz-e egy rendes, értelmes, tisztességes, megbízható ellenzék,amit az LMP képes megtestesíteni, és hogy nem lesz-e ismét kétharmad.

2014-04-05

Kampány: itt a véghajrá

Elérkeztünk a választási kampány végéhez, a választásokig hátra van
1 nap!
Most mindenki leginkább azt óhajtaná tenni, amit az eddig ismeretlen, ám most pártjával feltűnt Seres Mária tenne:
"Beszéljünk inkább az igazságról..."
Nos, egy videóban gyűjtöttem össze a kampány pár nagy pillanatát, néhány politikus beszédét "az igazságról"!



Ez egyébként az első Képblog.TK videó!

2014-03-30

Kampányhajrá: "Talpra magyar"

Az rendben van, hogy Petőfitől idézünk, na de azért nem ciki a baloldalnak, hogy ugyanazt a szlogent használják, mint a Jobbik?
Mikor a jobb oldali kiadványt kivettem a postaládából, elsőre azt hittem, Jobbik szórólap!
Egyébként meg, ha idézünk, idézzünk pontosan! Petőfi nem tett vesszőt a két szó közé, így - bár ma ez lenne helyes - a Kormányváltás szövetség járt el helyesen


2013-11-26

A Képblog jobban teljesít!

És a HÍRKÚT is, ugyanis jelentem alássan, az interjú Já-val, a thai cserediáklánnyal nagyjából elkészült. Így ezek után megoszthatom már ezt a - tudom, némileg pihent agyú - képet is veletek.


2013-08-29

FRISS! Külföld: a videó, amely szerint a szíriai lázadók használtak vegyi fegyvert, nem az ún. "elnyomó" hatalom

A SyrianFreePress.net videója azt bizonyítja, hogy nem a hatalom, hanem a "demokratikus" felkelők használtak vegyi fegyvert Szíriában, ami annyi emberéletet követelt. 


Ez alátámasztaná azt, ami már sejthető, hogy Amerikának Szíria kegyetlen szétbombázásához ez bizony csak ürügy! 



VIDEÓ FORRÁSA: https://www.facebook.com/photo.php?v=240036462811850

És most pedig jön az én véleményem: 
Az ENSZ BT - miután az orosz és kínai képviselők kivonultak az ezzel kapcsolatos ülésről - nagy valószínűséggel nem ad engedélyt Szíria "megtorló" lebombázására.
Ez esetben KI az az USA, hogy ő ezt megteheti?! Akinek nagyobb a hatalma, mint az Egyesült Nemzetek Szövetségének?! Milyen jogon ő a demokrácia önjelölt császára?!

Az az USA, ahol:

  • Ahol lehallgathatnak mindenkit, belföldit, külföldit egyaránt,
  • Ahol Guantanamo-ban terrorizmussal gyanúsítottakat embertelen körülmények közt tartanak fogva,
  • Ahol sok államban még - Kínához hasonlóan - ma is él a halál-"büntetés",
  • Ahol drónokkal terrorizmus gyanújára hivatkozva bárkit megölhetnek,
  • Ahol a statárium törvény óta szintén "terrorizmus gyanújára" hivatkozva határozatlan időre foglyul ejthetnek valakit, úgy, hogy nem tudja, hova viszik, meddig marad ott,
És ne feledjük azt sem, hogy
  • Ahol pár évszázada még a bőrszín határozta meg, hogy valaki felszállhat-e a buszra, leülhet-e a köztéri padra, stb.
NOS, EZ AZ AMERIKA A DEMOKRÁCIA ÖNJELÖLT URA??!!!!

2013-07-02

Valami dereng

A KDNP-nél valami dereng. Igyekeznek jogi úton elégtételt venni, mivel úgy tudják, pártjuk, illetve inkább a Fidesz ellen fordul 2014-ben Viviane Reding, legalább is ezt mondta egy szupertitkos világhatalmi konferencián, a Bilderberg-találkozón. Ő nem mellesleg alapjogi biztos az EU-ban. Bizonyára megbízható, és a szakma megszállottja, profi. Ám ez a történet nem csak a kormánypárt, és annak szabad szemmel alig látható kis társa számára fontos. Hanem mindenkinek. Bár furcsa, hogy erről az eseményről csak a jobboldalhoz közel álló sajtó értesült, mégis érdemes lenne ezen végre elgondolkodni. Föl kéne már ébredni, hogy a döntéseket tényleg a fejünk fölött hozzák. Ami van, az csak látszatdemokrácia, olyan „Nesze, semmi, fogd meg jól!”. Nem mondom, hogy lényegtelen, hogy akarja-e manipulálni a 2014-es választást egy titkos maffiaszerű szervezet, és annak tagjai, de ennél többről van szó. A globális elit már évtizedek óta gyakorlatilag irányít a háttérből. Lehet ezt szépítgetni, finomítani, de ezt teszi. Ez ellen azonban már nem elég egy párt néhány vezetőjének rendőrségi feljelentése. Ez ellen több kell.

2013-06-12

Plakát

Egy plakát sokat adhat az embereknek. Például milliókat Simicska Lajos cégeinek, vagy éppen a kormánynak reklámadó formájában. De én most nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy egy plakátnak komoly tartalma, üzenete lehet, amit közvetít az arra járóknak. Ilyen például az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) legújabb plakátja, amit sajnos már leragasztott az egyik mobilszolgáltató kihagyhatatlan ajánlata, de mégis elgondolkodtató. A plakát közepén a hatalmas tömegben ott vigyorog Bajnai Gordon, mint népünk és a világ megmentője, körülötte rengeteg ember, alul hangzatos jelszavak, és 2 logó. Az Együtt 2014 H-betűs logója, és alul, egész kicsiben, a PM logója. És akkor elgondolkodom. Sokan azt gondolják, hogy a PM az Együtt 2014 listáján valószínűleg szerez néhány parlamenti helyet, míg az LMP esetében ez nem biztos. Ám gondoljunk csak bele, hogy ha azon az ominózus kongresszuson a többség arra voksolt volna, hogy igen, csatlakozzunk, akkor az LMP-ből mi lett volna mostanra? Nem több, mint egy kis logó a sarki plakáton, Bajnai alatt. Vajon megérte volna? Lehet, hogy ez a plakát kicsit többet üzent a kelleténél.

2013-02-10

Kevesebb vagy több informatika?

A XXI. században, mikor az élet minden területén hasznosítjuk informatikai tudásunkat, mikor már alig van olyan területe a mindennapjainknak, amire ne lenne szükségünk a számítógépre, akkor a kormány egy igen különös javaslattal állt elő: csökkenteni akarja az informatika órák számát az általános- és középiskolákban.  Arra hivatkoznak, hogy a számítástechnikai eszközök más tanítási órákon is előkerülnek. Ez igaz ugyan, de mondja már meg valaki, hogy attól, hogy például történelem órán a tanár kivetít egy prezentációt, attól a diákok hogy fogják megtanulni a PowerPoint használatát? Úgy gondolom a válasz egyértelmű, sehogy. Nyilván az is rossz dolog, hogy a szoftverek nem elég felhasználóbarátak, de tény: ezek használatát jelenleg oktatni kell.
Azzal, hogy ezeket kiiktatják a tananyagból, digitális analfabétákat képeznek, ezért fényévekkel le fogunk maradni a külföldtől.
Kérdezném a döntéshozóktól: ugyan, mi a cél? Hová jutunk így?
Lassan oda, hogy egy 10-20 év múlva a tanároknak, ha vetíteni akarnak, ismét elő kell venni a régi írásvetítőt, mert a számítógépes szoftverek használatát nem tanították neki. És akkor a vállalkozások adminisztrációját még el se képzeltük...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...