Képblog friss Képblog archív

Showing posts with label ünnep. Show all posts
Showing posts with label ünnep. Show all posts

2014-12-13

Ünnepi lélekkel



Az ünnepi hangulat itt van köztünk. Ott van a bejgliben, a szaloncukorban, a forró teában, a fenyőfán, ott van a hideg éjjelekben (és nappalokban), itt van körülöttünk, mindenhol. Még akkor is, ha idén nem a Dómban karácsonyozunk, mert az éppen felújítás alatt áll. Egyébként érdemes megnézni, betérni például az éjféli szentmise alkalmával (amit még nem világos, hogy hogyan oldanak meg, de meg lesz tartva), kívül-belül felújítás alatt áll, de hisszük, hogy szép lesz, és mindez megéri.
Karácsony lesz ugyanis. Amikor Jézus földre jövetelét ünnepeljük, aki azért jött le, hogy megváltson minket a szeretetével. Ne aggódjatok, nem akarok dogmatika leckét adni, nekem is inkább venni kéne, és nem akarom kizárni az ünnepből egyik felekezet tagjait sem, de a karácsony erre tanít meg bennünket. Hogy tényleg szeressük egymást. Ez nem üres szó, még akkor sem, ha kiüresítették. Szokták mondani, hogy bizony régen a szónak ereje volt, ma meg már tök mindegy, hogy szeretünk vagy lájkolunk. Remélem, ez valójában nincs így.
A szeretet ugyanis nem csak egy érzelem, rózsaszín köd, és mámoros szavak, amelyek díszdobozban akciós áron eladhatóak.
A szeretet türelem, odafigyelés a másikra, jótett, segítség, és még sorolhatnám. Karácsonykor, amikor Jézus születését ünnepeljük, együtt a család, a rokonság, a família, a barátok, a rég nem látott ismerősök. Előkerülnek a családi fotók, az élmények, a történetek. És a lényeg, hogy ha mindezt együtt csináljuk, akkor nem csupán egy valamiféle kiüresedett cukormázas rutin. Hanem tényleg ünnep. Nagybetűs Ünnep.
Ezért van ilyenkor szünet. Hogy együtt lehessünk, végre oda tudjunk egymásra figyelni, és Advent utolsó hetében már tényleg tudjunk együtt készülni az Ünnepre, együtt díszíteni a fenyőfát, sütni a sütiket, és még sorolhatnám. És ilyenkor érzi egy család igazán családnak magát, nemhiába ez úgy az idill egy irodalmár számára családábrázoláshoz. De nem az a lényeg, hogy minden tökéletes legyen, a fa, nem kellenek drága ajándékok. Sokkal többet ér, ha mi magunk, akár együtt csináljuk meg.
Christmas party - akár így is nevezhetjük azt a remek ünnepi eseménysorozatot, amely iskolánkban készül. És talán jó is, mert tudunk egy jótékonysági vásárt is tartani, amellyel eszünkbe juthatnak azok a nehéz sorsú gyermekek, akiknek bizony az ünnep is nehézségeket jelent. A szülők szeretnének minél szebb ünnepet, de lehet, hogy a lakbért sem tudják kifizetni. Az iskolai alapítványon keresztül rajtuk segítünk, amit remek lenne később, a Dóm felújítás után (elvileg jövő májusra kész lesz) is megtartani. Két dolog miatt. Egyrészt, mert a nehéz sorsúakon aki tud, annak segíteni kell. Másrészt azért mert ez nekünk is egy hatalmas ajándék. Aki ad, az sokkal többet kap vissza. Nem pénzben, hanem annál sokkal fontosabbakban.
És ez lesz az igazi parti, amivel biztosan nyerünk. Ami a lelkünkben játszódik le.

2014-04-01

ITT VAN! MEGÉRKEZETT! VÉGRE!



Megérkezett Magyarországra a Dr Pepper Cherry! És vele együtt a többi is!
Tegnap jelentették be a Dr Pepper Hungary hivatalos Facebook-oldalán!




Ez fölöttébb örömteli, hiszen már tavaly május óta várjuk (akkor jelentették be először hogy lesz hazánkban is). Már volt lehetőségem kétszer megkóstolni, és örömmel jelentem:
NAGYON JÓ!!
Még az eredeti Dr Peppernél is talán jobb. Információim szerint (ők mondták nekem telefonon) Szegeden a Nyugi Kávézó (Szeged, Vitéz utca 28.) fogja nemsokára árulni, amikor is már lesz itteni üzletkötőjük.

2013-12-23

Ünnep van

Itt a karácsony. Nos, érdemes lenne egy kicsit elgondolkodni ezen az ünnepen. Mára ugyanis nagyon népszerűvé vált, mondhatni a csapból is ez folyik. Csak egy valamire nem figyelünk oda. Ahogy egy könyvet se szerethetünk, ha nem olvassuk el, úgy a karácsony esetében is újra vissza kellene gondolni az ünnep valódi tartalmára. A karácsony a kereszténység legfontosabb ünnepe a húsvét után. Jézus születésének az ünnepe. Annak az ünnepe, hogy Jézus értünk a földre jött, hogy megváltson bennünket. Mert Jézus szeret bennünket.
Ám a történelem viharos évszázadaiban lett ebből minden. A szocializmusban „fenyőünnep”, mindenféle tartalom nélkül. Mára pedig valahol ugyanitt tartunk, csak mostanra nem igazán a fenyőről szól, hanem a vásárlásról, és a fa tetején épp nem vörös csillag van, hanem áruházi akciós árcédula. Eszembe jut az a kép, amely az internetre került föl, Jézus arcával, és egy felirattal: „Mondtam volna, hogy vásárlással ünnepeljétek a születésnapomat?”. Tanulságos, szerintem. Az ünnep ugyanis nem erről szól. Hanem Jézusról. Aki szeretetre és békességre tanít. Semmi gond, baj nem lenne a világban, ha mindenki e szerint élne. Erre utal az ünnep másik manapság használt elnevezése, a szeretet ünnepe. Ez is egyfelől kifejező. Hiszen bár minden vallás másként fogja föl a karácsony ünnepét, meg úgy az egész világmindenséget (de ez így van rendjén), egy mindben közös: a szeretet. Ez tehát az ünnep üzenete ma is. Amit Jézus közénk hozott, amit ünneplünk. A szeretet. Erre kellene most, az ünnepek alatt (is) egy kicsit jobban odafigyelni. Nem világot rengető probléma, ha az egyik ajándékcsomagon nem egyenes a masni, vagy a karácsonyfán a kívántnál kettővel kevesebb szaloncukor van. Az ünnep úgy is akkor lesz szép, ha szeretet van köztünk. Az ünnep erről szól.

2013-08-20

A Pavane tánc előadása - 2013. augusztus 20, Szeged - Videó

Augusztus 20, Szeged: Fotók

Augusztus 20, Szeged
Botka László ünnepi beszéde, az új kenyér megáldása, Hagyományőrzők és a Pavane előadása. - Ez utóbbiról hamarosan videó!







2012-04-12

Költészet napja

A Költészet napja kérdése: Ki a kedvenc költõd? Írd meg kommentben!

2012-02-17

Farsang 2012.

Ohh, igen, nagyon jó volt... Nemsokára még több kép a http://hirkut.5mp.eu-n!
Kristóf

2011-06-24

Guinnes-rekord


Sikerült a legtöbb egyszerre csapvizet ivó ember magyar Guinnes-rekordja!

2011-06-08

I love csapvíz!


Guinnes-rekord kísérlet: a legtöbb egyszerre csapvizet ivó ember.

2011-04-26

"Locsolkodni jöttem..."



Áldott húsvétot kívánok minden kedves Olvasónak!

2011-04-23

2011-04-21

Olajszentelés



Olajszentelési szentmisét tartottak a szegedi Dómban.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...