2013-08-20
A Pavane tánc előadása - 2013. augusztus 20, Szeged - Videó
Augusztus 20, Szeged: Fotók
2013-08-05
Kulcs
Eurót váltok. Nem azért, mert jobban megbízom a külföldi gazdaságban, mint a magyarban, de szükségem van rá. Még örültem is, mert találtam egy helyet a belvárosban, ahol valamivel 300 forint alatt jegyezték a természetesen szokás szerint magasabb eladási árat. Elhatároztam, hogy délután jövök, váltok. Ott is vagyok valamikor 5 körül, kicsit később, mint terveztem. És ekkor döbbenek rá: a táblát azóta bizony lecserélték, és már 303 valamennyiért adnak el. Kicsit magamban és félhangosan dörögtem, miért is olyan a gazdaság, amilyen. Ott fönt a tőzsdén az öltönyös urak, akik nagyban játszanak, nagyon hektikusan, most kitoltak velem. Bent rákérdezek, hogy délelőtt óta ment-e föl az árfolyam ennyit. Az eladó közölte, azt tudja, hogy fölment, azt nem, higy mennyit. Én tudom, ez talán csak olyan költői kérdés volt. Ekkor pillantom meg a két ablak közti árfolyamtáblát. Egy műanyag lap védi, az pedig kulcsra van zárva, nehogy valaki belepiszkáljon, abba, amibe csak az elit döntései szoktak. Csakhogy a kulcs benne van a zárban. Ez így tényleg egyszerűbb - gondolkozom - ha úgyis annyit cserélik az árfolyamjelző cédulákat, már a kulcsot sem kell kivenni. Ha ilyen ütemben teljesít jobban a magyar gazdaság, élén nemzeti megmentőnkkel, Matolcsy Györggyel, akkor néhány év múlva már tábla se lesz, csak egy felirat: Az aktuális árfolyamról kérdezze kollégánkat, mire kinyomtatjuk, már nem lesz aktuális.
2013-08-02
Dobja a Coca-Cola a dombornyomott palackot
Az oly jellegzetes kontúrpalack, amiről a műanyag flakonokat is mintázták, megmarad, de a szép dombornyomott palacknak annyi. Talán azért, mert így nem tudták volna kétdecisben is a Coca-Cola Zero-t.
Mint ismert, korábban a Coca-Cola-t 2 dl-es kiszerelésben domború logós üvegben forgalmazták, a Coca-Cola light-ot pedig ugyanilyen üvegben, dombornyomás nélkül, dfehér logóval. Most ugyanilyen üvegben fognak mindent forgalmazni, dombornyomás és fehér logó helyett azonban a hagyományos címke lesz rajta, ahogyan külföldön már évek óta. Érdekesség, hogy a külföldről csak a felirat (és a nevek) lefordításával átvett hirdetésekben már többször szerepeltek ilyen palackok korábban is.
2013-08-01
Bréking: Egy évre már kapott menedékjogot Snowden Oroszországban.
http://rt.com/news/snowden-entry-papers-russia-902/
2013-07-20
A Fűzfő Big Band Balatonalmádiban
Pillanatok tizenegy előtt pár perctől...
# Respect - ez bizony az utolsó szám, a csendrendelet miatt.
# A közönség már tapsol, vonulnak le, a Dr Pepper elfogyott, menni kell haza?
# Egy még belefér - hangzik, ami a program szerint egy gyors szám mégegyszer Dorka előadásában.
# A közönség lelkes, de szállingózik hazafele...
# Vissza, vissza - de már ők mennek vissza. Így is elmúlt 11, mi lesz most?
# Az együttes jön még Almádiba, és a környékre.
2013-07-13
Profi
"HTML5 kompatibilis" - így hirdeti magát a megújult ATV.hu. Bár én őszintėn szólva egy mobilkompatibilis verziónak jobban örültem volna, mégis ez sem lényegtelen. Ám mégsem értem, miért kell ezt reklámozni, hiszen valószínűleg a töbség azt sem tudja, hogy az mi, aki viszont igen, az fölteszi a kérdést, vajon mennyire gyakori, hogy egy böngésző a JavaScriptet, vagy a Flash-t nem futtatja, de a HTML5-öt igen? Nos, ez érdekes kérdés. Ahogyan az is, hogy mennyi értelne van weboldalunk hirdetésekor azzal villogni, hogy én biza a weblapok írásához használt programnyelvből a legújabbat használom. Legközelebb a Hírkút Online-t is azzal kellene népszerűsítenem, hogy bizony, 3-mas a PageRank-em?
2013-07-02
Valami dereng
2013-06-21
Fotón a Diuska, Hírkút, Kristóf és Maki feliratú Coca-Cola [UPDATE]
2013-06-14
Jöhet a Jucyka Wagyok feliratú Coca-Cola
Folyt. köv.
2013-06-12
Plakát
2013-05-22
Napi rejtély: internet
2013-05-09
Nekem is egy Coca-Cola...
Végre! Kristóf! - szinte üdvrivalgásban törtem ki. A mellettem éppen kólás dobozokat pakoló eladó kicsit furcsán tekintett rám, de nyilván ő is rájött örömöm forrására. Közel egy hét keresés után a szegedi Nagyáruház élelmiszerboltjának hűtőjében megtaláltam saját nevem az egyik kólás címkén. Ugyanis a Coca-Cola legújabb marketing ötlete, hogy neveket, illetve beceneveket ír a kólás palackokra, -dobozokra.Felemelő érzés volt végre megtalálni sajátomat, azonnal nem volt kérdés, rohanok a pénztárhoz, a mai öröm is megvan. Gondolkodtam rajta, hogy fölbontsam-e egyáltalán, vagy inkább meghagyjam az utókornak (beadjam egy múzeumba), de úgy gondoltam, inkább hallgatok a Coca-Colára, és kipróbálom, mekkora öröm a saját nevemmel dekorált kólás palackból kortyolgatni a nedűt.
És valóban az. Még az ebéd is jobban esett, pedig nem voltam túlságosan éhes.
Ebéd közben a palackot nézegetve arra gondoltam, a legjobb az lenne, ha innentől az összes kóla ilyen csomagolásban jelenne meg. Jó, rendben a Coca-Cola logó sem rossz, na de mennyivel jobb a jellegzetes dinamikus szalag fölött (ami önmagában védjegy - ezen meglepődtem, de érthető) a Kristóf név. Persze lehet Kristóf light, Kristóf Zero, Kristóf Cherry... :)
A történet még folytatódik, de azt majd csak a következő bejegyzésben mondom el.
2013-04-11
Halálbüntetés: újra téma, továbbra is ellenzem!
A Metropol mai számában újra felhozta a halál "büntetés " témáját. Ők
szerencsére leírták, higy hazánkban ez a fajta - diktatórikus -
rendszer SOHA nem állítható vissza.
A legutóbbi felmérések szerint a magyar emberek 66%-a, azaz a nagyobb
(valljuk be, radikális) fele visszaállítaná az európai jogok
értelmében rég eltörölt halálbüntetést. Az ilyen jellegű javaslat
azonban egyértelmű, hogy mind jogilag, mind erkölcsileg
elfogadhatatlan. Kezdjük a jogi résszel! Az ENSZ által 1948-ban
elfogadott, alapvető emberi jogokat tömörítő dokumentum, Az emberi
jogok egyetemes nyilatkozata 3. cikkében egyértelműen kimondja:
"Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi
biztonsághoz." Azaz, senkit sem lehet meggyilkolni, semmi esetre sem.
Börtönbe kerülhet, számos büntetést kiróhatnak rá, de meg nem lehet
ölni. Hiszen senkinek sincs joga, felhatalmazása arra, hogy elvegye
földi létünk legnagyobb ajándékát: az életünket. És akkor most nem is
az ezzel járó bírói felelősségről, a tévedés veszélyéről van szó,
hanem egyszerűen arról, hogy minden ember egyenlő, senkinek sincsen
joga a másik ember élete fölött bíráskodni.
2013-04-01
2013-03-27
Original Disney Csatorna feeling, avagy Selena Gomez hang nélkül is elég gáz
Még pár hónapja a családommal voltunk egy egyébként nagyon jó szegedi étteremben, ahol nem is tudom, hogy szerencsémre, vagy pechemre, a már-már az éttermek kötelező kellékének számító LCD TV-n a Disney Csatorna ment.
Itt pedig az egyik tinisorozat ment, az a fajta, amelyik iszonyú sikernek örvend, no meg annyi pénznek, aminek a töredékének egy egész város örülhetne. Lévén, hogy emellett még holmi mentsvárként a Rádió 88 is szólt, a tévé hang nélkül ment. Ez egyértelműen a szerencsém volt, hiszen így valószínűleg Selena Gomez, Justin Bieber, vagy ki tudja melyik "sztár" (inkább csak celeb) éneklésnek gúnyolt, az X-Faktor kiesőit is sokszor megszégyenítő repedtfazék-nyekergésétől kímélte meg dobhártyámat, és idegrendszeremet. Na, de hamar rájöttem, hogy az alulmúlhatatlan Disney-style így is üt, nem kell ahhoz hang!
A mese ismét egy iskolában játszódott, ahol persze senki nem normális, állandóan szünet van, és hangzavar. Azt azonban biztos nem fogom elfeledni, amikor Selena kisasszony valami hihetetlen idétlen tündér jellegű, talán kínai turiból lopott jelmezben, csillagos varászpálcával a kezében ugrált,mint egy gumilabda.
Mostanában sokszor fölvetödött, hogy a Disney illuminátus, továbbá hogy a logójában az ördög számától a szabadkőművesek piramisáig mkndenféle földi rossz megtalálható. No, de kérdem én, a Disney-vel kapcsolatban csodálkozunk még bármin is?
2013-03-25
[UPDATE] A kormány kommunikációja ismét "jobbanteljesit"
került kezembe a kormány legújabb "mi vagyunk a királyok!" reklámja.
Jót derültem rajta.
"Melyik országban csökken 10 százalékkal a rezsi idén januártól?" -
hangzik a költői (?) kérdés, kicsit furán így márciusban. A
narancssárga szövegbuborék, amely végülis hasonlít arra, ahogyan az
okostelefonokra megérkezhetett a BM sms-e, válszt is ad erre az
sms-játék színvonalú kérdésre. Persze a látszat kedvéért ott vannak
kicsiben Szlovákia, Németország (Miért pont ők? Őket utálnák
leginkább?), és a legjobb, "Egy országban sem", ez igazán humoros. A
fidesz-narancs buborék színe alig különbözik a magyar zászló ikon
felső sávjának színétől. Mostmár a trikolor felső sávja narancssárga
lesz? Esetleg a közepébe az eredetileg tervezett korinthoszi akantusz
levéllel dekorált címer helyett Fidesz-logó is bekerül?
Lényeg a lényeg, a kormánynak megint sikerült egy olyan reklámot
produkálnia, amin jót derülhet az egész ország. Köszönjük!
Várom a mémeket kommentben! :)
2013-03-24
Kevés, mint...
- Mackósajtban a brummogás,
- Camping sajtban a cölöpverés
- Lakatlan szigeten a tömegverekedés,
- Árvaházban a szülői értekezlet,
- Gyülölet az MSZP kampányában,
- Class FM-en az ellenzék nyilatkozatai,
- Egyetemen a keretszám,
- Tiszta hang az X-Faktorban,
- Erkölcs az illuminátusoknál,
- A Dankó Rádió rendszeres hallgatóinak létszáma,
- Demokrácia a Fehér-házban.
2013-03-17
Miért frissítsünk szoftvert? - rajzfilm
Ez a rövid animáció azt mutatja meg, hogy miért kell a Java-t és az összes progit a gépen bizony rendszeresen update-olni. Külön érdekes a Java szó kiejtése, külön azokonak, akik régen - velem együtt - meg voltak győződve, hogy a Java appok jelzője nem másra utal, mint hogy ez az alkalmazások java.












