Pages

2015-02-22

Ismét Je suis

Igazából ugyanarra a kérdésre keresem a megfelelő feleletet a Ságvári-gimnázium átnevezése kapcsán, mint a vasárnapi boltbezárásról: Ez kinek jó?
A szabállyal, amely most az odajárók és ott végzett diákok közt felháborodást váltott ki, két alapvető probléma van:
  • Az egyik, miszerint az iskolát Szegeden így ismerik, így van adminisztrálva, szeretik, megszokták az elnevezést, sőt, eköré építették föl a "ságvárizmus" eszméjüket, bármit is takarjon ez pontosan.
  • Másrészt ugyanaz, mint általában a kormány elképzeléseivel lenni szokott: senkinek e véleményét nem kérdezték meg. Kitalálták, átvitték, semmiféle minimális konzultáció sem zajlott.
És hogy miért írok erről? Egyrészt szolidaritásból természetesen. Ezen cikkemmel szeretnék kiállni a tiltakozók mellett. Másrészt azért mert ez annyira jellemző a Fidesz kormányzására, mindenkinek tanulságos. 
Azt mondják, ezen iskola névadója kommunista volt? Most mégis azt, aki miatt összefognak és tiltakoznak a sokszor politika semmilyen ága iránt nem is érdeklődő diákok, az internetadó után Ságvári Endrének hívják.
Hej, ha tudná... Én ezek után a Rajk László nevet tudom javasolni.

No comments:

Post a Comment