Pages

2015-01-27

Szarkazmus tábla


Miért baj az, ha valami nemzeti? Mi kell, multi? - írták a Hírkút Csoport Facebook-oldalára a havi vezércikkem képblogos megjelenése után.
Sheldon nem érti a szarkazmust.
Úgy érzem, ezért fölmutatom a táblát, vagyis ezt a rövid jegyzetet hogy mindenki értse, miről is van szó.
Semmi gondom nincsen vele, sőt örülök neki, ha minél több minden része a magyar kultúrának. Ezzel mindannyian gyarapodunk szellemiekben. Nekem nemzeti a Himnusz, a Szózat, a lobogó, a címer, stb. És nem pedig a dohánybolt, az úgynevezett együttműködés rendszere, egy Rákosi-rendszert idéző politikai nyilatkozat, és végül egy ismételten át nem gondolt teszt.
És ha már a hazai vállalkozóknál tartunk: ők a legfontosabbak a magyar gazdaság számára. De nem az ismételten, tovább csépelve a szót nemzetinek mondott kormányközeli oligarchák.
A valódi magyar vállalatok (kkv-k) azok igen. Akiket most tönkretesznek a vasárnapi bezárással, Európa második legnagyobb áfájával és még sorolhatnám. A Baumax és a Praktiker már kivonult. Ők hova menjenek?
Aki a címet nem értette, nézzen RTL-t. De ne (elsősorban) az Agymenők miatt. Hanem mert—és akkor megyünk át tévéajánlóba - a reklámadó óta egyre jobb ott a Híradó.
Ajánlom másoknak is..

2015-01-24

Ismét nemzeti

Amelyik országban a dohánybolt nemzeti, ott a színház ne legyen az!”
Nem ismert szerző*

Megérkezett az új egységes fittségi teszt, ráadásul megint nemzeti! Hát nem örültök neki? Jó, mondjuk van vele némi probléma, de hát mivel nincs, kérem?
Mondjuk, a tesi tanárok nem tudják, hogy fognak ezentúl osztályozni, nem idő sincs rá. De nem baj! Ott úgy is az a fontos, hogy a kötelező Új Széchenyi Terv logó ott legyen (igen, most már Széchenyi 2020, de a régebbi projektek még régi néven futnak), és betűtípus pedig DinPro legyen.
És persze, hogy ismételte n megkapta a varázstót, a nemzeti jelzőt? Mitől nemzeti? Kit érdekel! Külföldi ember találta ki? Rá se ránts! Miért a dohányboltban mi a nemzeti? Hogy ilyen trafikmutyit, ami még Strasbourg-ig is eljut, más ország nemzeti kormányai nem tudtak produkálni? Talán. De ettől még abban sincs egy fikarcnyi nemzeti se, onnantól pedig már teljesen mindegy, nem igaz? Magyarországon pedig már úgyis mindenki ráhagyja, amióta itt a rezsicsökkentés! Még az év szavának is megválasztották! Nemsokára már érkeznek a királyi ajándékok is, várják ki a végét!
Hogy fölülről hoztak egy törvény, amit ismételten nem gondoltak át, hogy hogyan fognak teljesíteni? Ugyan kérem! A tesi tanárok már gyakorlottak! Hát a mindennapos testnevelést is megoldották, majd megoldja valaki ezt is, nemde?
Ott volt a Kello is, az se működött, de bejelentették, hogy minden príma, a céget pedig úgy hívják, hogy kiemelten közhasznú nonprofit kft. Hát mi itt a probléma kérem?
Semmi, igaz-e?
Na, de beszéljünk komolyan is!
Nem az a bajom nekem, hogy ezt is ismét nemzetinek nevezték el ott fent. Bár nekem nemzeti a zászló, a Himnusz, a Szózat, a magyar forint, és a többi. De ezt hagyjuk.
Hanem az, hogy megint alkottak egy átgondolatlan törvényt, amelyért valaki megint nagyon megszedhette magát.
Tudjátok, valaki mennyit kereshetett ennek a megvalósításával? A nagy tervek kifundálásától szép színes kis lapocskák szórásáig?
És mit látunk? Ennek ellenére probléma van, mint máskor is szokott lenni. Megint nem gondolták át megfelelően a törvényt.
A témánál maradjunk. Így volt ez a mindennapos testnevelésnél is. Az ötlet maga speciel nagyon jó, még az indoklás (mindenki keveset mozog) sem rossz.
Csak abba nem gondoltak bele, hogy ezt rengeteg iskola nem tudja megvalósítani. Nem azért, mert nincsen elég tanár, mert azt föl tudnak venni. Nincs elég hely. Nincs elég terem. És a Klik mit reagált? Tartott bemutató órát, hogyan lehet a folyosón (!) testnevelés órát tartani. A folyosón.
De ezért az őrült ötletért is valaki magas fog kapni, az biztos. És engem leginkább ez zavar. Nem a nemzetizés. Ahhoz már lassan hozzászokunk. Annak idején minden állami volt, aztán országos, majd nemzeti.
Teljesen mindegy.


*Azért nem írtam ismeretlen szerzőt, mert az idézet szerzője ismert, csupán én sajnos sehol sem találom.  Korábban az Élet és Irodalomban jelent meg egyébként ez a mondat.

2015-01-21

A Pepsi nem reagál!

Nem, nem és nem!
Pedig csak annyit szerettem volna, hogy erősítsék meg vagy cáfolják azt a hírt, hogy kivonulnak. Ez jelent valamit?

Itt a vége


„Kis ember hát itt a vége, látod kár volt sírni érte…” – a Cabaret sorait írta ki fájdalmában a Facebookra volt biológiatanárom, a Rogers mostmár volt igazgatója.
Az iskolájuk megszűnt. Egyetlen bűnük az volt, hogy a Szefi-vel egy fenntartó alá tartoztak. Itt állítólag csaltak. Ezt állítólag Szegeden mindenki tudta. És állítólag olyan diákok voltak adminisztrálva, akik nem is léteztek.
Megszűnt egy iskola. Ahol gyerekek tanultak, fejlődtek. Ahol tanárok neveltek, tanítottak. Megszűnt egy munkahely. Amely nemcsak a pedagógusok munkahelye, hanem rendszergazdáké, titkároké, takarítóké, konyhásoké, portásoké, rengeteg ott dolgozóé.
Mindnyájan kisemberek vagyunk. Azt hisszük, addig, míg össze nem fogunk. De látjuk, vannak, akiket az emberek összefogása, a tömeg akarata sem érdekel. Ők ülnek ott „fönn”, a nép megválasztotta őket – hála a propagandának, és a törvényeiknek.
Ott ülnek, és nem figyelnek ide.
Jobban teljesít a kormány? Igazságtalan döntésekben, az emberek figyelembe nem vételében, lelketlen törvényhozásban igen.
Nem baj, lényeg, hogy a propaganda fut. Erre például van pénz.
Pedig a Fidesz-kormány tényleg csal, lop. És tudják, mi az, ami nem létezik? Azok a sikerek, amiről beszélnek.

2015-01-19

2015-01-16

Kedves Microsoft!


Nem nagyon szeretem, amikor valaki okoskodik. Pláne nem, ha ezt egy számítógépes szoftver teszi. Egyébként én is humán szakos vagyok, de azért szerintem a klassz szót egyszer csak le lehet írni. 
Tudom, Redmondban nem voltak Class FM-es plakátok.
Azért az egyébként üdvözletes, hogy az Office igyekszik nyelvhelyességet, netán stilisztikát is javítani a helyesírás mellett.

2015-01-03

Januári reggel

A vezércikk a Tömörkény Hírkút újságba készült.

„Sok ember csak arra vár, hogy Martin Luther King vagy Mahatma Gandhi visszajöjjön.- De ők már eltávoztak. Csak mi vagyunk. Rajtunk múlik. Rajtad Múlik.”
Marian Wright Edelman

TARNAY KRISTÓF ÁBEL, főszerkesztő

Január van. Elmúltak az ünnepek, itt van az új év. Ilyenkor szokás fogadalmakat tenni, újrakezdeni, estébé, estébé…
Nos, engedjétek meg, hogy megosszam veletek egyik kedvenc szokásomat újév napjára! Ha törik, ha szakad, föl kell kelni január első napján reggel (na, mondjuk délelőtt). Kimész az utcára. Csend van. Nagy csend. Mindenki alszik. Mert előző nap ünnepeltek. Mit? Persze, az elmúlt év örömeit, feledték a bújukat, és megfogadták az új évre, hogy.
Eszembe jut tavalyról, amikor kilátogattam kora este a Széchenyi térre az ottani szilveszteri koncertre. Érdekes volt. Már nem emlékszem melyik együttes játszott, de ez nem is fontos. Különböző emberek voltak ott, idősek, fiatalok, különböző arcok, különböző hangulat, különböző üvegek.
És ott láttam a sorok közt egy hajléktalan bácsit. Nehezen állt a lábán, dalolt, olcsó pezsgős üveg volt a kezében. Ittas volt. Az emberek szinte undorodva mentek el mellette. A szülők „védték” tőlük csemetéiket. De én sajnáltam őt. Nagyon. Szegény,  végre egy pillanatra tud ő is örülni, feledni búját, mert ebből aztán neki van mit. Szegény, részegségében tud egy kicsit vidám lenni, ezzel egy rövid időre nem érzékeli az életét, amiből itt a földön csak egy van, hogy abból neki milyen jutott.
Januárban születnek a fogadalmak, új megállapodások, új szabályok, törvények.
Nem januártól, de márciustól például néhány kisbolt kivételével vasárnap be lesznek zárva az üzletek. Egy másik törvény pedig büntetni fogja az egymás után két évig veszteséges boltokat. (Egy cég például akkor veszteséges több évig, ha beruház, értsd: többek között munkahelyeket teremt, hosszú távra tervezi a nyereséget.) Ez boltok végleges bezárásához is vezethet majd.
Ez, főképp az utóbbi, elsőre talán nem foglalkoztat sokakat, sőt, rásütik, hogy ez politika, azt pedig kerülgetni köll, mint a forró kását. Nem az egyébként, addig volt politika, amíg vitáztak róla a Parlamentben, miután elfogadták maximum közélet, de leginkább is előrejelzés, hogy mi is várható.
Nem szeretem ugyanis, amikor a korosztályom egy jelentős része csak akkor értesül a fejleményekről, amikor ott áll a teszkós fotocellás ajtó előtt, és az nem nyílik. Hátralép, ismét előre, de csak nem enged. Fölpillant, meglát egy táblát, amin az áll, hogy elnézést, de boltunk vasárnap zárva, esetleg mellette ott egy törvény paragrafus, amit látván már ásít is egyet, esetleg szidja egy kicsit az össze politikust, majd hazamegy a sarki kisboltba, ha az még nem alakult át nemzeti dohánybolttá, vagy nem ment csődbe valamelyik különadó miatt.
Ilyenkor haragszom magamra, ha nem írtam le, azokra, akik ódzkodva irtják az úgynevezett politikai információkat, és legfőképpen azokra, akik miatt mindez folyik.
Emberünk egyébként jobb esetben elgondolkodik, hogy az ún. politika nem is feltétlenül úri huncutság (urizálás), esetleg néha figyelemmel kéne követni, és mondjuk el kellett volna menni szavazni (másra).
De hülye szabályok és törvények — mondjuk ki — mindig voltak, vannak, és lesznek is. Ilyen például, hogy a közétkeztetésekben (értsd: menzán) nem tehetnek ki a sótartót, hogy ettől legyünk mi rendkívül egészségesek. (Biztos ezen fog múlni. Nem is tudom, hogy fogom megköszönni idősebb koromban nekik, hogy amiatt húsz milligramm el nem fogyasztott sótól vagyok én olyan piszok egészséges.)
Nos, kérdés csupán az, hogy mi, emberek, ha úgy tetszik, a nemzet (jövő generációja, stb.) mit és hogyan reagálunk erre. Szó nélkül tűrünk és elviselünk mindent („Fát vágnak a hátatokon...”), vagy fölállunk, és kimondjuk véleményünket, hogy ez így nem jó. Vagy nem érdekel minket, esetleg érdekel, de féltjük a pozícióinkat, ezért nem merjük kimondani ami szerintünk igaz?
Hadd idézzek Margaret Meadtől: „Soha ne kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező, felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!”
Januárban új év köszönt ránk, amely talán az utolsó, amelyet együtt töltünk, így, a Hírkúttal.
Végzősként már nagy valószínűséggel nem fogom tudni elvállalni a főszerkesztőséggel járó feladatokat. Ugyanakkor már látom, hogy már van, aki át tudja majd venni, folytatni tudja, amit mi együtt csinálunk.
Így a végére most valami bíztatót is kellene írnom nektek.
Mondjuk így: kitartás!
Ilyenkor tényleg újra lehet kezdeni!